m

m
m

2013. augusztus 18., vasárnap

Reménység tábor - 2013


Péntek reggeltől az Aszódi Evangélikus Gimnáziumban voltunk a Reménység táborunkban. Azokat a fiatalokat hívtuk meg erre az alkalomra, akik szeptembertől nálunk kezdik a gimnáziumi tanulmányaikat. Közülük 70 -en töltötték velünk ezt a három napot.
A tábor folyamán játékos sportversenyek, beszélgetések, áhítatok, közös éneklések szerepeltek a programban, valamint részt vettünk az Aszódi Evangélikus Gyülekezet istentiszteletén is. A csapatok nagyon jó indulókat írtak, s szép címereket is készítettek. 
A fiatalok könnyen és gyorsan összebarátkoztak, s nagyon jól fogták azokat az üzeneteket is, amelyeket az első találkozás alkalmával a szívükre szerettünk volna helyezni.
Reménység szerint ugyan ilyen jó hangulatban fogjuk kezdeni a tanévet is!
Az első fontos lépés megtettük: megismertük,  - s remélem egy kicsit - meg is szerettük egymást! :-)

Még sok - sok kép Csernyik Balázs tanár úrtól:




A csapat :-)

"Egy kicsike mozgás mindenkinek kell..."


Címerek és pontverseny
9. C

9. D

Nagyon sok kép készült, hamarosan jön a többi!

9. A
9. B
Záró tortaosztás





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése