m

m
m

2012. április 16., hétfő

Az elmúlt napok "termése"

Az elmúlt napokban rengeteg minden történt, megpróbálok röviden összefoglalni néhány eseményt:

1. Ma egy harminc fős csapattal az Aszódi Evangélikus Gimnázium adtuk elő a "Keresztállítás képei" című zenés passiónkat.
Reggel nyolc órától az iskola áhítatán szolgálhattam, utána pedig a díszteremben adtuk elő a darabot.
(A tervek szerint még egy előadás lesz: április 22 -én vasárnap 16.00 órakor a pestszentlőrinci evangélikus templomban.)
Képek hamarosan!

2. Csiszár Angéla a nyíregyházi szavalóversenyen két különdíjat is kapott. Az egyiket a zsűri elnökasszonyától, Ugrin Arankától, aki a Duna Televízió Művészeti Főszerkesztőségének volt a vezetője nyugdíjazásáig, s a Tamási Áron Alapítvány elnöke; a másikat a Bessenyei György Társaságtól.
(Angit a világoskék sálban látjátok :-)

3. Több mint 30 diákunk - Margittai Edit és Harka Katalin tanárnők vezetésével -  a Fasori Evangélikus Gimnázium újonnan épült laborjának voltak a vendégei, ahol négy órán át biológia, fizikai és kémiai kísérleteket és feladatokat hajtottak végre. Mindezt néhány keszeg bánta... :-)







4. Rohamtempóban készülnek a pályázatok - új óvoda, a gimi teljes fűtéskorszerűsítése, szigetelése, külső rendbetétele, ablakainak cseréje valamint a legújabb: egy fasorihoz hasonló labor építése a tetőtérbe.

5.  Egy nagyon jó és vidám kisfilm készült az általános iskola Sztehlo Napjáról. Klikk ide! :-) (Reményi Judit tanárnő munkája)

6. A szeptemberben induló óvodánkról szülői tájékoztatót tartunk 2012. április 24. -én kedden 17.00 órakor az általános iskolánk épületében. (Bajcsy Zs. utca 74.9

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése