.....mindenhol, ahol ember él, ott van egy "másik" ország és egy "másik" valóság is. Olyan ország, amelyet senki nem lát teljesen, amely titkos bűnök, elrejtett pénztárcák, és fülledt vagy fagyos otthonok mélyén él.
Kegyetlen valóság ez az ország, kegyetlenebb, mint amit napról - napra a szemünkkel látunk.
Kevesen látják ezt a "másik világot", csak egy pici részlete tárul fel mindenki előtt, talán csak a saját "másik világunk", talán családunk "másik" élete. S vannak - áldott vagy átkozott ezt csak az Isten tudja - emberek, akik a hivatásukból fakadóan többet látnak a körülöttük lévő "másik" világból.
El lehet kergetni magunktól ezt a képet, s aki ezt teszi azt őszintén megértem. Megértem, mert a "másik" Budapest, Pécs mukahely vagy családi ház ijesztő hely. Tömve van hazugsággal, sebekkel, hűtlenséggel, erőszakkal s mindezzel szembesülni emberi lelket romboló döbbenet.
Igen, el lehet kergetni ezt a gondolatot, mert a saját "másik" országunk terheit hordozni se könnyű feladat. Újra és újra visszarángatni a félrelibbenő függönyöket, eltitkolni azt, ami évtizedeken át fáj, testet és lelket pusztító munka.
... s közben mosolyogni, mosolyogni, mosolyogni....s este sírni, sírni és sírni...
Tudom miről beszélek. Nem vagyok elkeseredett vagy depressziós.
SŐT! Örülök a családomnak, a hivatásomnak és az életemnek.
Persze néha lesújt ezt a "másik" ország - a sajátom vagy a másé - de a levertség helyett egy dolog érdekel: Hogyan lehet teret nyitni az Istennek, hogy sötét függönyök mögé elrejtett - de a mindennapjainkat rettenetes komolysággal pusztító - "másik" világunk eltakarodjon?
Nem véletlenül fogalmaztam így: "teret nyitni az Istennek." Már nem én akarom megoldani ezeket a dolgokat, annál sokkal többször éreztem tehetetlenségem a "másik" országok szomorúságaival szemben.
Emberek számára megoldhatatlan feladatok ezek. Évtizedes emberi játszmák, fájdalmak , arcunkra égett álarcok, teljesen belénk ivódott rossz beidegződések, amelyek újra és újra rossz megoldások felé kergetnek minket. Itt nem használ az emberi szó, Jézus szava kell: "Akarom, tisztulj meg! Akarom, gyógyulj meg! Akarom, dobd el az álarcod! Akarom, hogy olyan közösség vegyen körül, ahol a ",másik" országod legsötétebb dolgait is elmondhatod, s ahol imádkoznak érted!"
".. egymást terhét hordozzátok...."
S közben lelkészként áldott átkozottan azt kérdezem: Miért mindez vagy ha már így van, miért csak a véletlenül fellebbent függönyök mögötti árnyakat látom? Miért olyan ritka az őszinte függönyletépés az Isten előtt?
Nem tudom ki olvassa most ezeket a sorokat, de egy dologban legyen biztos:
Jézus Krisztus nem csak az általunk megmutatni kívánt országnak az Ura, hanem annak is, amit még önmagunk előtt is szégyellünk. Annak a "másiknak"....Élő Úrként be akar törni oda is, ki akar takarítani onnét is minden rosszat, hogy az életünk ne Janus arcú élet legyen, hanem egyenes, mindenkire egyformán néző, mindenkit egyformán gazdagító.
Amikor mindezt írom, nincs előttem senki, csak 38 év emberi tapasztalat és 11 év lelkészi szolgálat rengeteg áldott beszélgetése.
Magadra ismertél mégis?
Talán azért, mert ismerlek, s ismerem magamat is.
Talán azért, mert azt hiszed, hogy csak te szenvedsz ennyire, s közben az is kínlódik, aki melletted szintén boldognak hazudja magát.
Nem lenne jobb álarc nélkül egymást támogatni?
Dehogynem!
... csak ki kezdi el...?
Az Úr adjon gyógyulást mindazoknak, akik magukra ismertek, s Ő adjon végtelen hálát azok szívébe, akik nem is értik miről beszélek!!!!! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése